2013. július 15., hétfő

1 hónapos a blog + Garnier Fructis sampon teszt

Először is azzal kezdeném,hogy a blog tegnap volt 1 hónapos. Igazából tegnap akartam írni ebből az alkalomból posztot, de úgy alakult, hogy nem voltam itthon, így megmaradt mára. Szóval 1 hónapja,hogy elindítottam a blogomat, melynek ez idő alatt több mint 800 látogatója volt. Én ennek nagyon örülök. Persze, lehetne több is, de én nagyon elégedett vagyok ezzel is. És tudom,hogy lesz ez még több is :) Remélem, hogy a 8 rendszeres olvasóm mellé feliratkoznak még mások is, és én igyekszem olyan bejegyzéseket írni, ami érdekelhet titeket.
Augusztusban tervezek nyereményjátékot is, az ajándékokon már gondolkodom, de még nem döntöttem el, hogy mik legyenek azok. Röviden ennyit szerettem volna erről a témáról elmondani. 


Készültem még mára nektek egy sampon teszttel is, amiben 2 sampont fogok bemutatni. Mind a kettő Garnier Fructis, és mivel már egyikben sem sok van, tehát már jó ideje használom őket, így kialakult mind a kettőről a véleményem.



Garnier Fructis – Fruity Passion

Hajerősítő sampon, normál és száraz hajra
Varázslatos illat a hajnak

Hajad puha a hajmosás után, de utána kiszárad?

Az új Fructis Fruity Passion a Kókusz puhaságot adó tulajdonságát a Maracuja exotikus illatával kombinálja. Élvezd a varázslatos illatot, adj erőt és puhaságot a hajnak.

Szilikonmentes – Parabenmentes
Eremény: A haj erősebb, fényesebb, ragyogó és frissen illatozó.

Imádom, imádom és imádom :D Annyira csodálatos az illata, hogy nem tudok betelni vele. Amit ígér, azt mind teljesíti is. Vagyis a hajam hajmosás után tényleg fényes és isteni illatú lett. Amikor ezzel mostam hajat állandóan azt szagolgattam egész nap :D Nem zsírosít, remekül habzik és szilikonmentes is. Én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a terméket :)


Garnier Fructis – Citrus Mint Fresh

Hajerősítő sampon, normál, gyorsan zsírosodó hajra
Frissítő illat a hajnak

Hajad könnyed a hajmosás után, de utána hajlamos a zsírosodásra?

Az új Fructis Citrus Mint Fresh, amely a citromot és a mentát ötvözi egy formulásban, mely frissíti az érzékeket, és a zsírosodás ellen hat.

Szilikonmentes – Parabenmentes

 Eredmény: A haj erősebb, fényesebb, ragyogó és frissen illatozó.
 


Szerencsére ebben sem kellett csalódnom. Bár az illata ennek is kellemes, de a másiké nekem sokkal jobban tetszik. Ennek kellemes citrusos illata van, igazán frissítő. Ez ugyebár normál és zsíros hajra van, hasonló eredményt ígér mint a másik. Nekem ebben ami a legjobban tetszett, hogy dúsította a hajamat. Megmostam este, megszárítottam, nagyon szép fényes és puha lett tőle, reggel amikor felkeltem pedig még dúsabb lett :D Nem tudom,hogy hogy csinálta :D 

A termékcsaládnak van még egy 3. terméke is, amely a Garnier Fructis Grapefruit Tonic nevet viseli, és normál és fénytelen hajra ajánlott, elsősorban azt ígéri, hogy visszaadja a hajad ragyogását. Én ezt még nem próbáltam, de mivel a másik kettővel teljesen elégedett voltam, így azt is szívesen kipróbálnám még. 

Próbáltátok már valamelyiket? Bevált nektek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése