2014. január 27., hétfő

Rimmel Space Dust Aurora

Bizonyára már sokan ismeritek ezt a lakkot, és nem kell nagyon bemutatnom, mégis úgy gondoltam,hogy ha ez a kis szépség már a birtokomba áll, akkor mindenképp meg kell mutatnom nekem is. Egy nem rég íródott haul bejegyzésben láthattátok,hogy én is lecsaptam rá végre, és milyen jól tettem. Nézzük is akkor,hogy teljesített nálam ez a lakk:


Egyszerűen gyönyörű árnyalat, pontosan nem is tudnám meghatározni a színét, olyan galaktikus :D Talán barna-ezüst-rózsaszín keverékének mondanám, mindenképp egy nagyon különleges darab. Árát tekintve picit drágább a Lovely-s Sand lakkoknál, de megéri befektetni rá, mivel nagyon tartós darabról beszélünk, én 6 nap után mostam le, de még bírta volna 1-2 napig, csak egy nagyon kicsit volt megkopva. 2 rétegben tökéletesen fed, én fedőlakkot nem is használtam rá. 

Próbáltátok már ezt a lakkot? Meggyőzött titeket? :)

2014. január 25., szombat

Essence szerzemények

Természetesen én sem hagyhattam ki az essence kifutó termékei között lévő keresgélést, ugyanis 1-2 dolgot én is szerettem volna beszerezni. Voltam Rossmannban, Müllerben, valamint több DM-et is bejártam, és persze mindenhonnan pont azok a dolgok hiányoztak, amiket szerettem volna megvásárolni. Pedig nem voltak nagyon kifosztva az állványok, főleg a Rossmann-os nem, de mégis csak az nem volt, amire vágytam volna. Nah mindegy, így szokott ez lenni... :D 
sun club glamour to go eyeshadow
árnyalat: 01 south beach
Nagyon megtetszett ez a kis paletta, főleg a barnás árnyalatok miatt vettem meg, hisz mostanában azokat részesítem előnyben. Véleményezni még nem tudom, mert még nem próbáltam, de ami késik, nem múlik :D
metal glam szemhéjpúder
Fémes és csillogó hatást ad. A különlegesen lágy textúra magas fedéssel és fémes hatással kifejező szemeket, szemet gyönyörködtető végeredményt garantál! A csillogó fehéres ezüsttől az aranyon át egészen az intenzív narancsig, a piros és a világos türkiz árnyalattól kezdve a kétféle földes barnán át egészen a sötét feketéig.
Ilyet már régóta szerettem volna venni, de mindig drágálltam, ám most sikerült lecsapnom egy nagyon szép fehéres árnyalatra, a 08-asra, amely az n´ice frosting nevet viseli. Fekete szemceruzával, szempillaspirállal gyönyörűen mutat, így nagyon örülök neki! :)
XXXL shine szájfény
Mostanában nagyon tetszenek ezek a csillámos szájfények, így egyértelmű volt a döntés, hogy ő is kell nekem. Tényleg nagyon szép fényes, és az illata is nagyon kellemes. 
Árnyalat: 14 Bubble Babe
24h hand protection balm- 24 órás védelmet nyújtó kézkrém
amely intenzíven ápolja a kiszáradt és repedezett bőrt. A helyreállító formula, shea vajjal és kókusz olajjal hidratál és ápol, valamint védi a bőrt a kiszáradástól 24 órán át. Nem hagy zsíros érzetet maga után. Eper és fekete csokoládé illatú kézkrém. 
Ő nem a kiárusítás része, hanem egy újdonság, amit már nagyon vártam,hogy nálunk is megjelenjen. Isteni illata van, tényleg hamar beszívódik, és nem hagy ragacsos érzetet maga után. 

2 körömlakkot szerettem volna beszerezni, de persze már egyikből sem találtam. Az egyik a 112-es time for romance árnyalat lett volna, a másik pedig a 156-os pirosas sand lakk. Azért még továbbra is nyitott szemmel járok, hátha megpillantom őket valahol.
Ti miket vásároltatok a kifutó termékek közül? :) Szeretnétek tesztet látni a szemhéjpúderekről?

2014. január 22., szerda

Aden lakk teszt

Az első Pixibagemben lapult egy nagyon szép sötétlila Aden lakk, ma ezt mutatom meg Nektek! Egyébként nagyon kedvező áron kaphatóak ezek a lakkok, kb. 380-400 Ft-ba kerülnek, szóval megéri kipróbálni őket! :) 



2 rétegben tökéletesen fed, és nagyon szép fényes lesz a felületük. Mint láthatjátok, én végül nyomdáztam is rá, így nagyon tetszik a végeredmény. Tartósságát illetően, tegnap festettem, de  1-2 helyen már meg van kopva a körömvégeimnél, szóval valószínű nem lesz túl tartós. Pedig nagyon tudnám szeretni, mert ez a szín nagyon szép szerintem. 
Hogy tetszik? :) Próbáltátok már az új Aden lakkokat?

2014. január 19., vasárnap

Clinians Reducell Forte teszt

Az elfogyott termékekről szóló bejegyzésemben már említettem,hogy a végére értem ennek a testápolónak is,amely a szeptemberi szépségboxomban lapult, ezért most már el tudom mondani nektek róla a véleményemet. Szerintem pont jó az időzítés, ugyanis így év elején sokan megfogadják az életmódváltást, és ehhez jól jöhet az eredmények fokozásához egy ilyen narancsbőr elleni krémzselé. 

Clinians Reducell Forte narancsbőr elleni erős krémzselé
Élénkítő hatás: a jódozott alga javítja az anyagcserét és vitalizálja a szöveteket. A biosejt kivonatok segítenek eltávolítani a szennyeződéseket. Elvezeti a felesleges folyadékot: escin kivonatok és a koffein segít eltávolítani a lerakódott vizet, így javítja a szövetek működését. A koffein segít feldolgozni a lerakódott zsírokat. Erősít: a szerves szilícium és növényi proteinek erősítik a bőrt, összetettebbé és egészségesebbé teszik azt.
Használati utasítás: a cellulitisz erősségének megfelelően 1-2 alkalmazás naponta, 20 napon keresztül, 1 alkalmazás naponta, havonta 1 héten keresztül.
Masszírozza be lentről felfelé haladva a teljes felszívódásig.
Dermatológiailag tesztelt. 
A dobozban találunk egy kis lapocskát is, amely megmutatja a krém helyes alkalmazását.
A fentebb olvasható szöveg található meg a doboz hátulján. A termék egy viszonylag nagy, de a tubus nagyságához képest megfelelő méretű dobozban van, melyben található a 200 ml-es tubus. Fehér, könnyen kenhető krémről beszélünk, ami nagyon könnyen beszívódik, nem hagy maga után ragacsos érzetet, és akármennyit is kentem magamra, mindig beszívta a bőröm. Próbáltam kevesebbet, többet, mindig könnyen beszívódott. Igazából nem értettem ezt a magyarázatot,hogy mikor hogy hány napig kenjük vele magunkat, így hát én kb. 4 hétig kentem be vele magamat minden este a problémás területeken, persze 1-2 nap biztosan kimaradt. Ezután hagytam egy kis szünetet, majd elhasználtam még a megmaradt terméket. Összességében szerintem egy nagyon hatásos krémről van szó, látható eredményt lehet elérni vele. Persze mindez a megfelelő életmód mellett érvényesül leginkább. Vagyis igyunk minél több vizet, mozogjunk, próbáljunk egészségesen étkezni stb... Igazából nekem külön tornázás nem igazán volt most mellette, de nagyon sokat sétáltam, rohangáltam ide-oda, a megfelelő folyadékfogyasztásra és az étkezésre próbáltam úgy-ahogy odafigyelni, de számomra így is észrevehető a változás. Szerencsére van belőle még egy tubussal, így azt majd tavasz-nyár környékén akarom bevetni, jól fog az még olyankor is jönni :) 

Ilyen terméket a Szépségbolt honlapján tudtok vásárolni, most 50%-os kedvezménnyel ITT

Felkeltette az érdeklődéseteket? Esetleg próbáltátok is már? Milyen ehhez hasonló termékek váltak be Nektek?

2014. január 15., szerda

Az utánpótlás

Az előző posztban ugye azokat a termékeket mutattam meg, amelyeket az elmúlt időszakban elhasználtam. Most jöjjön hát az utánpótlás! :) Ezek között vannak olyanok, amiket még karácsonyra kaptam, de vannak általam vásárolt termékek is, így ezek alapján próbálok nektek tájékoztatást adni róluk! Igazából nem csoportosítottam őket, csak ahogy a kezem ügyébe kerültek, úgy fognak jönni:
Luxe dúsító szempillaspirál
A fekete gyöngypigmentek kiemelik a szempillákat, míg az egyedülálló spriálkefe dúsítja és különválasztja őket. Nem maszatolódik, nem csomósodik.
Imádom, nagyon jó kis szempillaspirál. Tényleg nem maszatolódik, nem csomósodik, sőt még nehéz is lemosni. Később bemutatom bővebben is! 

Solutions winter night krém
Segít megelőzni, hogy a bőr véredényei megsérüljenek a hideg miatt. Extrém hidratálást biztosít, táplálja és regenerálja a bőrt. Mandulaolajat, zöld kávét, D-, C-, B- és E- vitamint valamint omega-6 zsírsavat tartalmaz.
Tele szép kis összetevőkkel, már emiatt is nagyon szeretem, valamint tényleg nagyon jól hidratálja a bőrt. Minden este bekenem vele az arcomat, és másnap puha arcbőrrel ébredek :)

Katy Perry Killer Queen ajándékcsomag
Kis mintám volt a szépségboxomból ebből az illatból, és hát nagyon megtetszett. Aztán addig mondogattam itthon,hogy tetszik nekem, míg végül karácsonyra megkaptam ezt a kis csomagot.
Rimmel Space Dust körömlakk Aurora
Oh de rég szerettem volna már beszerezni. Aztán biztos ismeritek azt az érzést, amikor egy sikeres vizsga után betévedtek egy Dm-be, vagy Rossmann-ba :D Nah hát így történt ez velem is, a többit már tudjátok :)


L´occitane she vajas kézkrém minta
Szupersimító kényeztető balzsam, mely gyorsan felszívódik, segíti a száraz, dehidratált bőr gyógyulását. Anti-oxidáns E vitamin tartalma táplál, és még a legdolgosabb kezeket is felfrissíti. 20% Shea vajat tartalmaz.
A Marie Claire újsághoz járt ajándékba, jól fog jönni, akár ilyen táskába bedobósnak is! :)

Pantene hajápoló szérum
A hajmosást és balzsamozást követően vigyen fel kis mennyiséget a törölközővel áttörölt hajra.Oszlassa el egyenletesen. Ne öblítse ki, felvitele után végezze el a hajformázást a szokásos módon.Azonnali hajerősítő szérum. 
A DM-ben egy külön polcra kipakolva találtam sok új Pantene terméket. Nem tudom,hogy csak kívülről újultak-e meg, vagy az összetételük is, mindenesetre őt választottam kipróbálásra. Tesztet fogok hozni róla!
Avon Planet Spa Perfectly Purifying arcpakolás
Holt-tengeri sót és iszapot tartalmazó iszappakolás, melyek tisztító hatásukról ismertek.
Kitűnően tisztítja és feszesíti a bőrt, hogy felfedje annak puhaságát, simaságát és feszességét. Felszívja a fölösleges faggyút a bőrfelszínről és csökkenti a pórusok külsejét. 

Avon Senses Dazzling tusfürdő
Az aranyló ámbra és a ragyogó bazsarózsa aromák felmelegítik érzékeidet karácsonyra.
Avon Naturals Ibolya és szőlőmag hajfény balzsam
Száraz, durva, fénytelen hajra.
Balea sampon vanília illattal 
300 ml, minden hajtípusra
Mindennapos használatra alkalmas. Nem tartalmaz szilikont. Bársonyosan puha, selymesen csillogó és mennyei vanília illatú haj. Az értékes vanília kivonat vitalizálja a hajat és  a fejbőrt. Antisztatikus hatással. B3-vitamin és B5 provitamin puhává varázsolja a hajat anélkül,hogy károsítaná azt. 
Limitált kiadás.
Aki szereti a vanília illatot, annak mindenképp ajánlom! Isteni vanília puding illat, nagyon kellemes vele a hajmosás és tényleg széppé varázsolja a hajat.
Himalaya Herbals Complete Care fogkrém
Egy speciális gyógynövényes formula, amely 12 órás védelmet nyújt a káros baktériumokkal szemben, továbbá eltávolítja a fogakon felhalmozódott felületi szennyeződéseket és a lepedéket.
Elsőre érdekes, hiszen a tubusból kinyomva nem a megszokott látvány fogad minket, hanem egy barna színű fogkrém. Mindenesetre eddig elégedett vagyok vele :)


Ezeket a termékeket sikerült tehát beszereznem az elmúlt időszakban. Melyikre lennétek kíváncsiak? :)

Próbáltátok már valamelyiket? :)

2014. január 10., péntek

Elfogytak04

Az elmúlt időszakban is sikerült elhasználnom  ,,pár´´ dolgot, így most erről írnék egy kis összefoglalót.
Avon hajápoló marokkói argánolajjal
Már a 2. üveggel használtam el belőle, nagyon szeretem hajmosás után a hajvégeimre kenni. Egyrészt könnyebben kifésülhető lesz, másrészt ugye ráfér egy kis argánolajos ápolás.:) Egyenlőre nem vásárolom újra, mivel most a Gliss Kur Hair Repair olaját használom, ami a Pixibagben lapult.
Gliss Kur Ultimate Oil Elixír kifésülő balzsam
Ezzel is elégedett voltam, írtam is róla tesztet ( ITT ) , segített a hajam kifésülésében, kellemes illata volt, viszont nem táplált eléggé, így egyenlőre ő sem lesz újra vásárolva, mert most egy Avonos töredezés elleni sprayt használok helyette. 

Listerine Total Care Zero 6 in 1
Eddig nem használtam szájvizeket, de ezeket annyira reklámozták,hogy kedvet kaptam a kipróbálásához, és milyen jól tettem. Nagyon friss, és tiszta érzetet hagy maga után, és nagyon szerettem öblögetni vele, így ő újra vásárlós lesz mindenképp!
Sensodyne Repair&Protect Extra Fresh
Egy időben nagyon érzékennyé váltak a fogaim, akkor használtam ezt a fogkrémet, és szerencsére tényleg segített. Egyébként már nem először próbáltam, szóval biztosan venni fogok még belőle máskor is!
L´oréal Elvital színvédő sampon
Ebben a tubusban már nem sok volt, akkoriban használtam, amikor be volt festve a hajam tartós, kimosható festékkel,viszont nem akartam már rakosgatni tovább a fürdőben, így elhasználtam. Szép fényt ad a hajnak, kellemes vele a hajmosás.
Avon Advance Techniques hajerősítő és védő sampon
Aktuális csodasamponom :D Az egyetlen olyan sampon, amely mostanában tényleg be is váltotta amit ígért. A hajam ápolt volt, érezhetően kevésbé töredezett és nagyon gyorsan nőtt tőle ( én legalábbis ennek tudtam be a gyorsabb növekedést ) . Bármikor szívesen újra veszem!
Fa gránátalmás tusfürdő és testápoló
Ez egy tusfürdő, ami egyben testápoló is. Úgy habzik és tisztít, mint egy tusfürdő, de olyan intenzíven táplálja a bőrt, mintha most krémeztük volna be magunkat. Valóban nagyon puhává teszi a bőrt, de az én száraz bőrömre azért mindig használtam utána testápolót is. 
Balea Hawaii Pineapple tusfürdő
Isteni ananász illat, nyáron abszolút kedvenc lehet szerintem, bár én ősszel is nagyon szerettem.
Schauma Lightweight Care Sampon
Hát ő már nagyon régóta ott állt a szekrényemben, nem is tudom miért nem használtam el hamarabb, mert pozitív csalódás volt.Vékonyszálú, fénytelen hajra ajánlják. Szilikonmentes, tengeri kollagén kivonatot valamint intenzív ápoló fehérjét tartalmaz. 
Avon Naturals rózsa és barack hidratáló kézkrém
Az Avonos kézkrémeket ( is ) nagyon szeretem, ennek pedig vmi isteni illata volt, megfelelően hidratált, így bármikor újra venném.
L´oréal Elseve Fibralogy sampon és balzsam
Már egy bővebb bejegyzésben elmondtam róla a véleményemet ( ITT ). Röviden tehát: nagyon jó termékeknek tartom őket, nagyon szép volt tőle a hajam, viszont azt nem mondanám,hogy megvastagodtak tőle a hajszálaim. Ha szeretnétek kipróbálni, most láttam,hogy akciós a Rossmann-ban, 690 ft ha jól emlékszem.
Clinians narancsbőr elleni erős krémzselé
A szeptemberi szépségboxom egyik terméke. Hamarosan hozom róla a tesztet :) Elöljáróban annyit róla,hogy nagyon jó kis termék, és aki gondolkodik egy hasonló termék megvásárlásán annak szívesen ajánlom. 
+2 termék, amelyik elfogyott, viszont ki lett dobva a tubusuk:
Softab mélyhidratáló hajpakolás
Még a nyáron, júniusban vásároltam ezt a pakolást (ITT), szóval jó sokáig elég volt, mivel amúgy is elég nagy kiszerelés, 500 ml-es. 2-3 percig kell a hajon hagyni, számomra ez is pozitívum volt,hogy nem egy fél óráig kellett rajta hagyni. 
Avon Naturals Sárgabarack 2 az 1-ben sampon és balzsam
Az Avon Naturals samponok közül számomra eddig a legjobb volt, de mostanában valahogy leszoktam ezekről a samponokról, így egyenlőre nem lesz újra vásárolva. 

Ennyi lett volna az elmúlt idők termése, természetesen az utánpótlást már beszereztem :D Hamarosan meg is mutatom itt egy bejegyzés keretén belül.
Ti miket használtatok el mostanában? Linkeljetek! :) Próbáltátok már valamelyik terméket? :)

2014. január 2., csütörtök

Lovely Snow Dust homoklakk

Először is BÚÉK még egyszer mindenkinek! :) Remélem jól telt a szilveszter, és mindenki kipihente már a fáradalmait. Nekem ez volt az első szilveszter amit kint töltöttem egy nagyváros, pontosabban Debrecen főterén, és nagyon jól éreztem magam :) Koncertek, tűzijáték, minden volt, ami a jó hangulathoz kellett :) 
Így az év első bejegyzéseként ehhez méltóan a szilveszteri körmömet fogom megmutatni Nektek, amelyen nem más volt, mint a Lovely új, ünnepi homoklakkjai közül az ezüst színű. Nagyon megörültem, amikor megláttam a Rossmann-ban,hogy nálunk is kaphatóak ezek a újdonságok, bár már ez volt az utolsó, amit akkor elhoztam. Pedig a fehéret még nagyon szeretném beszerezni.

Árnyalata: 03.
Két rétegben szokás szerint tökéletesen fed, könnyen eloszlatható, az ecsetével sincs semmi probléma. Tartósságát illetve ugye kedd óta van a körmeimen, és még tökéletes, tehát 4-5 napot biztosan kibír majd, de lehet,hogy még többet is. 






Néhány szilveszteri hangulatú képpel is készültem most Nektek! :) Ára: 599 Ft
Ti beszereztétek valamelyik új Lovely Snow Dust lakkot? :) Hogy tetszik? :)