2013. november 7., csütörtök

Essence Happy Holidays körömlakk Teszt

Tegnap délután elugrottam a DM-be, szétnézni egy kicsit, és legnagyobb meglepetésemre az Essence állványon ki volt pakolva az egész Happy Holidays kollekció, aminek nagyon megörültem és egyből tudtam,hogy ennek bizony vásárlás lesz a vége :D Nem is lett ez másképp, sikerült beszereznem a körömlakkok közül a 04-es árnyalatot, amely a sugar plum fairy nevet viseli. Az árán egyébként eléggé meglepődtem, kicsit sokalltam érte a 950 Ft-ot, de tudtam ha most ott hagyom, később úgy is visszamennék még érte :D Sőt, vissza is fogok még menni legalább egy árnyalatért :)

Szerintem gyönyörű színe van, és azért esett erre a választásom, mert ez volt a ,,legkevésbé ünnepi ´´ ( logikus választás, ugye? :D ) . Mivel karácsonyig azért még van egy kis idő, nem szerettem volna egyből egy zöld árnyalatot venni, amire ezüst csillám kerül, viszont ezt a színkombinációt bátran lehet viselni a hétköznapokon is szerintem.

Mind a két végén találunk egy-egy ecsetet, amelyhez kapcsolódnak a 4 ml-es lakkos üvegek. Meglepő pozitívuma,hogy 1 rétegben tökéletes fed és gyorsan szárad. Én most csak 1 réteget használtam, persze mondjuk ha majd karácsonykor festem ki ezzel a körmömet, akkor,hogy még több napig szép maradjon, 2 réteget fogok használni. Tartósságát tekintve én olyan 4 napra tippelek, addig biztosan viselhető lesz.
( Mivel ilyen borús idő van, nem tudtam róla szebb képeket csinálni )
Megnéztem a kollekció többi darabját is, ugyanis a Snowflake Toppert még meg akartam venni, de valahogy élőben nekem csalódás volt. Leginkább kör alakú kis ,,pelyhecskék´´ vannak benne, amik elég nehezen jönnek fel a lakk aljáról, pedig ráztam őket a boltban :D Ezért úgy döntöttem,hogy inkább még megvárok róla valami véleményt, hogy eldöntsem érdemes-e megvásárolni. 
Ti beszereztétek már a kollekció valamelyik darabját? :) Vagy tervezitek? :) Ez a lakk hogy tetszik? :)

13 megjegyzés:

  1. Őszintén megvallva képek alapján nem érdekeltek, de most már igen, viszont tényleg drága...de nagyon szép :) A topper mennyi volt, az a hógömb feeling-es?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nagyon szépek ezek a lakkok élőben, tényleg ünnepi hangulatúak :) Karácsonyra tökéletesek! A topper 650 Ft körül van :)

      Törlés
  2. Ez a lakk tetszett a legjobban a kiadásból, de így a képeket elnézve mind a két lakkhoz van hasonlóm... Úgyhogy nem fenyeget a veszély, hogy elcsábulok. Köszi a posztot! :D Eddig is úgy éreztem van hasonló lakkom hozzájuk, de most már tudom is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök,hogy segíthettem a döntésben :D Az alap színhez nekem is van hasonlóm, de nem bánom,hogy megvettem, mert nagyon szépek így együtt :)

      Törlés
    2. Hát ha utánamdobnák én sem mondanám, hogy nem kell. :D De legalább így nem fogok utána sóvárogni így lakkstopp kellős közepén. :)
      Pont nemrég készítettem egy manit, ahol pink alapra került az ilyesmi pink csillámos lakkom. :) Csak az alap kicsit élénebb,és világosabb. :)

      Törlés
    3. http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/10/rainbow-npc-8-pink.html

      Törlés
    4. Láttam ezt a munkádat, szép lett :) Valóban az világosabb, de tényleg hasonlítanak :)

      Törlés
  3. tetszik, én az arany árnyalatra pályázok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az arany a másik, amelyet szívesen elfogadnék! :)

      Törlés
  4. Én fukar módon szemlélem a dolgokat...Ahhoz, hogy kiadjak majdnem 1000 Ft-ot egy lakkért, akkor annak nagyon különlegesnek kell lennie! :D Ez nekem nem kéne, viszont a te körmeiden szépen mutat! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy különleges lakk :D Ünnepi kiadás :D Örülök,hogy azért tetszik! :)

      Törlés
  5. Nagyon szép, ez tetszik az egyik legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ez tetszik a legjobban, de még az aranyra pályázok, mert alig tudtam dönteni a kettő között. :)

      Törlés