Ismét összegyűlt egy nagyobb adag üres flakonom, így gondoltam már megérdemelnek egy bejegyzést, ezért ma egy újabb elfogytak című posztot olvashattok, szám szerint a hatodikat.
Elfogyott termékek
Hajápolás
Samponok
Az elmúlt 1-2 elfogyott termékes
bejegyzésben nem igazán volt hajápolási termék, mostanra viszont sikerült
kiürítenem 2 sampont is. Az egyik a L´oréal Elseve Nutri Gloss Crystal szépítő
samponja, amely proteinnel, gyönggyel és mikrokristályokkal gazdagított, és
ígérete szerint úgy működik, mint egy hajfény: a haj tökéletesen visszaveri a
fényt és úgy ragyog, mint egy kristály. Valamint azt is érdemes tudni róla,hogy
szilikonmentes, amely nekem először fel sem tűnt, tehát tényleg elég jól
táplálta a hajamat. A másik a Garnier Ultra Doux revitalizáló samponja 5
gyógynövénnyel. A zöld tea vitalizáló hatásáról ismert, a citrom fényt ad a
hajnak, az eukaliptusz frissítő hatást nyújt, a csalán a faggyú elleni
hatásáról ismert, a verbéna pedig puhító és nyugtató hatású. Ezzel a samponnal
is meg voltam elégedve, igazán friss illata volt, tényleg olyan gyógynövényes, aki szereti az ilyet, az mindenképp próbálja ki! :)
Testápolás
Tusfürdők
Mivel szeretem az Avon termékeit, így néha elcsábulok 1-2
tusfürdőre is, bár ezt mostanában egyre ritkábban teszem. Nem mintha nem
tetszenének, csak mindig találok valami másikat, ami valahogy érdekesebb. Most
a Senses Amore kiadást használtam el,
nagyon kellemes illata volt, egy dolog volt, ami nem tetszett benne, hogy elég
nehezen lehetett felhabosítani. A dusch das Pink
Kiss tusfürdőjét viszont nagyon szerettem, igazán finom parfümös illata volt,
ráadásul nagyon olcsók is ezek a tusfürdők, kb. 300 ft-ba kerülnek, így
mindenképpen megéri kipróbálni őket. A
Palmolive Termal Spa Mineral Massage tusfürdőjét pedig azért volt kellemes
használni, mert ilyen kis szemcsék voltak benne, de mégsem olyan volt, mint egy
testradír, hanem inkább kellemes, masszírozó érzés volt vele a fürdés.
Deo-k
3 üres deo-s flakon is összegyűlt, igaz ebből az egyikben
már nem sok minden volt. Ez az Isana Deo Spray Exotic volt, már csak néhány
fújásnyi volt benne, ezért most már elhasználtam, és végre kidobhatom a
flakonját. Kellemes trópusi illata volt, tette, amit tenni kell, olcsó is, így
nem volt rá panasz. Kiürült még a Rexona Fresh és a Nivea stress-protect
izzadásgátló deo spray is. Mindegyiket szerettem, bármikor újravenném őket.
Testápolók
Testápolóból is ismét sikerült kifogyasztanom 2-t, az egyik
az Avon naturals fűszeres narancs és gyömbér kéz-és testápolója volt, amely még
a téli kiadás része volt. Imádtam az illatát, valamint azokat is, amiket a többi ilyen
Avonos testápolóban is nagyon szeretek, hogy nagyon könnyen beszívódnak, és
tényleg szép puha lesz a használatuk után a bőröm. A Dove go fresh bőrtápláló
testápoló gránátalma és citromos verbéna kivonattal szintén elnyerte a
tetszésemet, nagyon könnyed kis krém volt ez, de az Avonos valahogy jobban
hidratált.
Egyéb
Az Avon naturals barack és mandulatej energizáló bőrradírral
is abszolút elégedett voltam, rendesen radírozott, de mégsem volt az a
durva, valamint kellemes barackos volt az illata is. Bármikor újra vásárolnám,
de akár más illatban is kipróbálnám. Szerintem már nem újdonság a blogot
rendszeresen olvasóknak,hogy mindig elfogy egy-egy ilyen Eszter
körömlakklemosó, hiszen szinte mindig ilyet veszek, de most ki akarom próbálni
majd az Isana lemosóját is, hiszen annyi jót hallottam már róla. A himalaya
herbals kézkrémje még egy régebbi szépségboxomban lapult, nagyon könnyed kis
krém volt, amely könnyen beszívódott, és nem hagyott ragacsos érzetet maga
után. Tartalmaz többek között mandula, olíva és napraforgó olajat is, valamint
szőlőmag és barack kivonat segítségével táplálja bőrt, nekem valahogy mégis
kevés volt néha táplálásban ez a krém, ezért ezt valószínűleg nem vásárolnám
újra.
Ezek voltak a mostanában elhasznált termékeim, végre ismét kidobhatok egy adag üres flakont :D
Ti miket használtatok el mostanában? Van valamelyik termékkel kapcsolatban tapasztalatotok? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése