Nagyon sérült hajra
Amit ígér: Visszafordítja 1 év károsodását 1 hét alatt.
Kevesebb töredezett hajvég, erősebb haj.
Hajad érzékennyé vált a káros külső hatások, a fésülködés és
hajszárítás miatt?
A Keraphyll és Amla gyümölcsolaj kivonattal gazdagított
összetétel kettős hatást nyújt a sérült, élettelen haj helyreállításához.
Belül: Az aktív gyümölcskoncentrátum behatol a hajszál belsejébe és feltölti a
károsodás okozta sérüléseket.
Kívül: lezárja a kutikulát és ragyogóvá teszi a hajat.
Kívül: lezárja a kutikulát és ragyogóvá teszi a hajat.
Eredmény: Visszafordítja 1 év károsodását 1 hét alatt. *
·
* Műszeres teszt a Fructis Goodbye Damage sampon,
balzsam és szérum termékek használata után. 3 használat/hét.
Én megvásároltam a samponját és a balzsamját is, mint az a képen látható. Nos, csodát azért nem vártam tőle, mert ha valakinek nagyon tönkre van menve a haja, ahhoz,hogy az teljesen helyrejöjjön 3 hajmosás azért kevés hozzá szerintem. Mégis pozitív változást véltem felfedezni. A hajam puha lett tőle, főleg a balzsam használata után. Viszont amikor leöblítem a sampont, utána mindig eléggé összeállt a hajam vége tőle, szóval mindenképpen kellett hozzá a balzsam, azzal szépen kifésülhető. Mióta ezeket a termékeket használom, valóban észre vettem,hogy kevesebb lett a töredezett hajvégem. Nem azt mondom,hogy már nincs, de kevesebb mint a használat előtt volt. Én is általában pont heti 3-szor használtam, mint az a termékleírásban is volt. Az illatával nincs semmi gond, kellemes illata van. Az állaga fehér, a sampon természetesen hígabb, a balzsam pedig sűrűbb.
Összességében
tehát meg vagyok elégedve a termékekkel, ha pontozni kéne 5-ből 4-et
adnék neki. De csak azért mert van másik Garnier Fructis sampon,
amelyiket jobban szeretem :) De erről majd később írok. A termékcsaládon
belül találunk még egy hajápolót, valamint egy szérumot is. A legjobb
hatást ezek együttes hatásával érhetjük el.
Ti próbáltátok már ezt a sampont és balzsamot? Mi a véleményetek róla?
Szia :)
VálaszTörlésÉn is megvettem ezeket a termékeket, de most még egy másik sampont használok, ha az elfogy, akkor jön ez :) Ígéretesnek tűnik :)
Szia! :)
VálaszTörlésAhogy olvasgattam eddig róla, valakinek vagy nagyon bevált, vagy nagyon nem. Remélem neked is tetszeni fog! :)
Édesanyámnak nagyon durván elszúrta a fodrász a haját dauer és szőkítés egy napon történő alkalmazásával, éppen, hogy nem esett le a haj. Most próbáltuk ki, és a teljesen sprőd haját nagyon komolyan megjavította, legalább 80 %-al jobb lett egy mosás után, nem olyan, mint egy WC kefe. Remélem, ilyen jó marad.Nekem nem volt töredezett a hajam, de nekem meg sokkal jobb a tartása tőle!
VálaszTörlésÖrülök,hogy Nektek bevált! :) Akkor ti is azok táborát erősítitek, akiknek beváltotta az ígéretét. Én főleg a balzsamját találtam hasznosnak! :)
TörlésEgyébként a heti 3 hajmosás nagyon nagyon sok, és egészségtelen. És erre játszik rá sajnos a sampon meg a balzsam, hogy 2-3 napig tudja maximum garantálni azt, hogy "jobban néz ki a hajad". nem visszafordítja a károsodást, olyat nem tud. egyszerűen csak ideig óráig "összetartja". Ezt egyébként egy bőr és hajgyógyász mondta.
VálaszTörlésÉn is szemeztem vele, de nem vettem emg, másra ruháztam be helyette, amiből elég a heti 1 hajmosás...:) 1 évet ugyan nem forgat vissza, de nemis egy hónapra elég az 1000 ftos termék, és nem ígér olyat, amit nem tud betartani. Bár én hülye vagyok, mert én nagyon vigyázok a hajamra, és nem veszek meg minden csipet-csodát.(Egyébként elég hosszú a hajam:D)