A napokban beszámoltam arról,hogy ismét sikerült beszereznem 2 szuper körömlakkot, alig vártam,hogy kipróbáljam őket. Az egyik egy Manhattan sötétlila színű körömlakk, a másik pedig egy Lovely Classic magasfényű fedőlakk. Mivel úgy gondoltam,hogy eléggé összeillenek, így egy manikűrben próbáltam ki őket.
A két termékről bővebben már beszámoltam EBBEN a posztomban. Nézzük, hogy teljesített a Manhattan lakk:
Meglepődtem,hogy egy rétegben még csíkozott, pedig a másik ilyen Manhattanes lakkal nem volt ilyen probléma, de két rétegben már tökéletes fedést biztosít. Igazából kicsit világosabbra számítottam, szinte fekete.
És akkor következzék a Lovely fedőlakk:
És akkor következzék a Lovely fedőlakk:
Benti fényben, itt jobban látszik a lilás színe, valamint az is,hogy sok-sok pici buborék alakult ki.
Kinti fényben
Igazából először nagyon szokatlan volt, meg nem is igazán tetszett, aztán megszoktam. Szerintem az én kezemen nem állnak jól a sötét körömlakkok, inkább a világosabbak. De úgy gondolom,hogy ősszel, valamint télen jól fog még jönni ez a lakk. A Lovely fedőlakkot pedig ki fogom próbálni egy másik, világosabb színen is, arról is beszámolok majd a későbbiekben.
Nektek tetszik ez a párosítás? Szeretitek a sötétebb színeket?
Nekem nagyon tetszik, szép mély lila színű lett :) Én szeretem a sötét lakkokat, nyáron is :D
VálaszTörlésÖrülök,hogy neked is tetszik. Köszi a kommentet! :)
Törlés